Language
destinations

Augsburg

A harmadik legrégebbi német város

Fedezze fel Augsburg

Az egyik legrégebbi német várost, és egyben a Romantikus út legnagyobb városát, Augsburgot a rómaiak, a középkori kézművesek, a bankárok, kereskedők, valamint az ipari és technológiai fejlesztések formálták. A várost több mint kétezer évvel ezelőtt alapították az egykori római császár, Augustus mostohagyermekei, a középkorban pedig az egyik leggazdagabb független városállamnak számított. A macskaköves utcákkal és tornyokkal teli, festői szépségű város Münchentől egy nap alatt is könnyen elérhető, a Romantikus úton pedig vonzó megállónak számít, bár az atmoszférája nem annyira különleges, mint a többi megállóé.

Látványosságok

Múzeumok

A Maximilianmuseumnak két nemesi ház ad otthont, melyeket egy szobrokkal teli, üveg- és acéltetővel lefedett udvar köt össze. Az állandó kiállítás Elias Holl építészeti alkotásai eredeti famodelljeinek hatalmas gyűjteményét, és ezüst- és aranyérmék kollekcióját mutatja be, de fő látványosságnak a változatos Bajor témákról szóló ideiglenes kiállítások számítanak.

A Brechthaus a híres drámaíró és költő, Bertolt Brecht szülőhelye. Itt élt élete első két évében, mielőtt elköltözött volna a város másik oldalára. Ma régi színházi posztereknek és életnagyságú, időrendi fényképeknek ad otthont, illetve az édesanyja hálószobája is megtalálható benne.

A Fuggereimuseum bemutatja, hogyan éltek a lakosok vezetékes víz és központi fűtés nélkül.

Ha szereti a bábszínházakat vagy gyerekekkel kirándul Augsburgban, akkor az Augsburger Puppenkiste egy jó választás lehet. Nézzen meg egy bábjátékot gyermekeivel, vagy felnőtteknek szánt, intellektuálisabb esti előadásokat.

Történelmi látnivalók

A Fuggerei a legrégebbi katolikus segélynegyed a világon. Jakob Fugger (“Gazdag Jakob”) alapította 1516-ban a rászorultak megsegítése céljából. Ma körülbelül kétszáz embernek ad otthont, a bérleti díj pedig változatlanul 1 rajnai forint/év (most kevesebb mint 1 euró). Az egyik lakás bemutatja, hogy hogyan éltek a lakosok vezetékes víz és fűtés nélkül, egy modern lakás pedig nyilvános.

A reneszánsz stílusban épült Rathaust Elias Holl építette. A városháza hagymakupolás ikertornyai magasan nyúlnak az égbe a Rathausplatz felett, a városházát pedig egy 4 méter magas fenyőtoboz díszíti, ami egyben a város jelképe is. Az emeleten megtalálható a Goldener Saal, ami egy hatalmas díszterem aranyozott, freskókkal díszített mennyezettel.

Amennyiben a város panorámáját szeretné megcsodálni, látogasson el a Rathaus mellett lévő Perlachturmba. Ha a tornyon sárga zászlót lát, az azt jelenti, hogy az Alpokra néző, meseszép kilátásban lesz része.

A Schaezlerpalais egymagában egy rokokó kincsnek számít. A 18. századi bankár, Benedikt Adam Liebert korábbi otthona káprázatos belterekkel, kertekkel és udvarokkal, és egy különösen gazdag díszteremmel rendelkezik. A palota a pazar műgyűjteményéről is ismert.

Vallási nevezetességek

Ha a fő vonatállomástól körülbelül 300 métert halad keletre, az Altstadt felé, akkor a szecessziós stílusú augsburgi zsinagóga előtt fogja találni magát. A kulturális múzeum megtekintésével többet tudhat meg a régióban élő zsidó közösség életéről.

Az augsburgi katedrális legrégebbi elemei az ezres évekig nyúlnak vissza, de a stílusa többnyire késői gótikus. A templom művészi alkotásokban gazdag, a templomhajótól a középkori üvegfestésig.

Szent Ulrik és Szent Afra templomai bonyolult csillagboltozatot, tölgyfából készült oltárokat, valamint Ulrik, Afra és Simpertus (Augsburg egykori püspökei) szarkofágjait rejtik.

Események

A Tiny Changes zenei fesztivál május 10-én kerül megrendezésre, Augsburg városában. A Reese színháznak egy különleges feladata lesz – a depresszió elleni széles körű harc. Az indie zene rajongói egy megható és meghitt jótékonysági koncert keretében fognak megemlékezni az elhunyt zenészről, Scott Hutchinsonról. Jó cél érdekében élvezheti a rock, pop, indie, akusztikus és népi zenéket.

Legjobb vendéglők

Ha Augsburgban jár, próbálja ki a helyi Zwetschgendatschi nevű süteményt, amelynek omlós vagy élesztős tésztából készült alapja egy réteg szilvával van befedve – remek választás egy csésze kávéval, tejszínhabbal, vagy édes vajas morzsával megszórva. Ha meg szeretné kóstolni a süteményt, akkor a Bayerisches Haus am Dom-ban megteheti. Ha egy elegáns vacsorára vágyna, akkor menjen az Augustba, könnyed mediterrán ételeket pedig a Perlacht Acht nevű helyen fogyaszthat.

Legjobb szálláshelyek

A nyaralása típusától függően számos különböző hotel, reggelis apartman, vendégház és egyéb magánszállás áll rendelkezésére.

Hostel

A SLEPS hostel világos, kényelmes szobákat kínál, valamint az egész épületben elérhető, ingyenes Wi-Fi-t. Augsburg központjában található, 6 perces sétára az Óvárostól.

TOVÁBBI TUDNIVALÓK A HOSTELEKRŐL

Vendégház

A Pension Alis Augsburgban található. Az épületben ingyenes Wi-Fi érhető el. Minden szobában van egy TV, amin műholdas csatornák is elérhetők. Ezen felül minden szobához jár egy asztal és ágynemű is. Egyes szobák privát fürdőszobákkal rendelkeznek.

TOVÁBBI TUDNIVALÓK A VENDÉGHÁZAKRÓL

Hotel

A történelmi Steigenberger Drei Mohren hotel Augsburg szívében, a gyönyörű Maximilianstrassén található, 10 perces sétára a Fuggerei múzeumtól. Elegáns szobákat és lakosztályokat kínál, valamint egy látványkonyhával rendelkező éttermet.

TOVÁBBI TUDNIVALÓK A HOTELEKRŐL

Közlekedési lehetőségek

A müncheni reptérről busszal vagy személyautóval könnyedén eljuthat Augsburgba. Augsburgban villamosokkal fog tudni közlekedni. Amennyiben Bayern-jegyet vásárol, akkor az augsburgi tartózkodása során nem kell további jegyeket vásárolnia a helyi tömegközlekedés használatához, mivel ez a jegy bérletként működik. A jegyek áráról szóló további információkért látogasson el a https://integreat.app/augsburg/en/alltag/tram-und-bus oldalra

Kimenő és érkező buszjáratok – Augsburg

Útvonalak Megálló
Pulából Frankfurtba Pula – Rovinj – Poreč – Novigrad – Umag – GP Kaštel (Croatia-Slovenia) – Trieste – Ljubljana – Bled – Villach – Salzburg – Munchen – Augsburg – Ulm – Stuttgart – Karlsruhe – Mannheim – APT Frankfurt – Frankfurt
Münchenből Frankfurtba Munchen – Augsburg – Ulm – Stuttgart – Karlsruhe – Mannheim – APT Frankfurt – Frankfurt
Ljubljanából Frankfurtba Ljubljana – Bled – Villach – Salzburg – Munchen – Augsburg – Ulm – Stuttgart – Karlsruhe – Mannheim – APT Frankfurt – Frankfurt
Frankfurtból Pulába Frankfurt – APT Frankfurt – Mannheim – Karlsruhe – Stuttgart – Ulm – Augsburg – Munchen – Salzburg – Villach – Bled – Ljubljana – Trieste – GP Kaštel (Croatia-Slovenia) – Umag – Novigrad – Poreč – Rovinj –Pula
Frankfurtból Münchenbe Frankfurt – APT Frankfurt – Mannheim – Karlsruhe – Stuttgart – Ulm – Augsburg – Munchen
Frankfurtból Ljubljanába Frankfurt – APT Frankfurt – Mannheim – Karlsruhe – Stuttgart – Ulm – Augsburg – Munchen – Salzburg – Villach – Bled – Ljubljana